Új kezdet - 40. hét

A nyári hallgatás után ismét jelentkezem a blogom folytatásával. Úgy néz ki, hogy a blogom eddigi részével sikerült nyernem egy pályázaton, de a hivatalos eredményhirdetés csak október végén lesz. Köszönöm azoknak, akik eddig követtek!

Az eddigi munkám sikerét látva, kedvet kaptam a folytatáshoz és ismét azzal pályáztam, hogy blogot írok, de már heti rendszerességgel. Ezentúl tehát heti rendszerességgel lesz érdemes visszalátogatni.

 

Kicsit más irányt vesz a blogom, mert eddig a velem történtek visszaemlékezéseit írtam meg, de mostantól  hétről hétre történő előre lépéseimet követhetitek nyomon az érettségiig, hogy milyen nehézségekkel kell nekem megküzdenem. A bejegyzésekben próbálom az iskolában töltött heteim eseményeit összefoglalni és leírni, amivel remélem, hogy más szemszögből - az én személyes élményeim alapján - tudom bemutatni, hogyan küzd egy diszlexiás a hétköznapokban. 

 

A hétfő tanulással kezdődőt utána keddtől péntekig erdei iskolába mentünk Alsómocsoládra. A kicsit több mint 300 fős falu Dombóvártól Dél-Keleti irányba fekszik, olyan 19km-re (térképen megnézheted itt  )

 

Itt kicsit másféle tanulás zajlott, mint amit megszoktunk egy iskolapadban. Főleg az volt az irány, hogy a saját bőrünkön tanuljuk meg a feladatokat amiket vagy a tanárok, vagy mi gördítünk egymás elé. Amit a tanárok adtak nekünk az az volt pl.: hogy a faluban kellett interjúkat készíteni a Polgármester Úrral, a helyiekkel, de én a konyhán próbáltam helyt állni kisebb-nagyobb sikerekkel. Amit meg magunk elé görgettünk - mármint akadályt - abból is volt egy pár, de én ezek felét sem mesélem el mindannak, ami történt...

 

Egyet azonban, a talán legnagyobb volumenűt megemlítem, mikor hogy három iskolatársam bemászott egy csirke ólba a második este. Azt gondolták hogy milyen vicces lenne egy csirkét elhozni az ólból éjjel 11 óra körül. Amikor rajta kapták őket, hogy bent vannak a csirke ólban akkor a tulajdonos jött oda hozzánk szólni a tanároknak. Ami a legszomorúbb volt, hogy a Polgármester Úr volt olyan jó fej, hogy Ő is velünk volt, beszélgettünk, miközben ilyet csinál három diáktársam. Ennek a következménye az lett, hogy másnap több órán keresztül bent ültünk a falu konferenciatermében, a gyönyörű napsütésben, és arról beszélgettünk, hogy ezt és még egy jó pár dolgot (pl.: hogy hangosak voltunk északkánként) hogyan tehetnénk jóvá a falu számára. Arra jutottunk, hogy ahol laktunk a faluban, összeszedjük a szemetet, valamint elmentünk és bocsánatos kertünk azoktól a konkrét személyektől, akiknek bajt okoztunk. Ezt pont azok vállalták, akik a táborban maradtak, mert nem lettek hazaküldve vagy nem döntöttek úgy, hogy hazamennek.

 

Ezekből a negatív történésekből is tanultunk egy csomó mindent, pl. hogy hogyan kellene viselkednünk ilyen helyzetekben és hogyan kell ezeket megtanulni kezelni.

Ezen a héten tehát nem az órán tanultunk, hanem saját bőrünkön, valós élethelyzetekben. De jövő héten ismét az iskola nehézségei jönnek és mennek.