Ebbe az iskolába 3 évig jártam. A szakmunkás-képző pályafutásom utolsó 3 évét a négyből. Hát mit is mondhatnék el erről az iskoláról? Voltak nehéz pillanataim, de voltak könnyűek is. Na mindegy, ennyit elöljáróban, és most bele is vágok.
Úgy kezdődött a Piarista szakmunkás életem, hogy ugye az Öveges helyett kerestünk anyukámmal valami más iskolát és akkor ez tűnt a legjobb választásnak. Nekem az tetszett a legjobban, hogy nagyon szép helyen volt, Gödön, a Dunaparton, hatalmas fák között, és egy elvarázsolt kastély szerű kis épületke volt a központi épülete. Szerencsémre átvett az az iskola. Úgy működik a oktatási rendszerük hogy van kilencedik, tizedik osztály, ahol van mindenféle tantárgy (bármely furán is hangzik): matek, magyar, töri stb. és a tizedik osztály végén kell vizsgázni ezekből a tárgyakból. Ebben a két osztályban vannak szakmai alapozó órák is, ilyenek pl. az anyagismeret és a műszaki rajz. Volt gyakorlatunk is, heti néhány órában, és akkor egy műhelyben dolgoztunk a kovács tanulókkal.
A harcművészet tanáromat nagyon nem szerettem, mert vele kapcsolatban volt egy nagyon kellemetlen élményem. A térdizületem már többször megsérült korábban, ezért igazolásom volt a harcművészet alóli felmentésről. Ezt az orvos által írt felmentést, a tanár nem fogadta el, mert a méretét túl kicsinek találta, neki nagy méretű kellet (A4 lapnyi). Így részt kellett vennem az órán. Ott az órán edzés közben rúgták ki a térdemet ami után kórházba is kerültem, majd 6 hétig gipszben volt a lábam. Utána gyógytornászhoz jártam, és a mai napig könnyen kimegy, télen például csak térdszorítóval merek közlekedni.
Akit nagyon nem szerettem még, az a történelem tanárom volt. Engem mint diszlexiást, ugyanúgy kezelt mint a többi diákot akinek nem volt írás, olvasás zavara. Nem a tankönyvből tanított, ezért egész órán mindenkinek gyorsan jegyzetelnie kellett. Megkértem hogy had vegyem fel diktafonnal az órát, így otthon tudtam volna tanulni úgy, hogy többször meghallgatom. Nem engedte. A tanár úr buktatott meg először félévkor, de szerencsémre év végén átengedett. Nagyon furcsa volt az is hogy az 1800-as évek stílusában öltözködött a tanár úr és megtanult cirádásan írni is. Sok mindent mesélhetnék róla de nem nagyon szeretnék.
Mikor már 11.-es lettem, akkorra készült el az új műhelyünk. Kisebb, nagyobb hiányosságokkal, pl.: nem volt fűtés, csak nagy ritkán. Mikor nem volt fűtés az öltözőben és nagyon fáztunk, meleg vízzel fűtöttűnk úgy, hogy a zuhanyzóba megnyitottuk a meleg vizet és az volt a fűtésünk. Voltak tan autóink amitől nagyon féltéttek minket amit már így utólag meg is értek. És voltak több milliós korszerű gépeink, műszereink is az új műhelyben, amit szintén nem használhattunk, az előbbi okok miatt szerintem.
Tizenegyedik és tizenkettedik osztályban voltak nagyon rossz napjaink, amikor az első óránk lement, és elkezdődött a második óra, közben el kellett mennie a tanár úrnak valahová, és az ötödik óra után láttuk újra, és akkor is annyi időre, amíg szólt hogy nem jön vissza, és hazamehetünk. Szóval nem volt tanítás sokszor, mint ahogy az előző iskolámról is már írtam. Ez volt a közös bennük.
Az ott töltött három évemből az első két évemben voltam kollégista. Ott rendszeresek voltak a hányások az alkoholtól, és most emlékeztetnélek benneteket, hogy ez egy egyházi iskola. Az ottani menzán nem volt íze a leveseknek és erős pistával ízesítettük kivéve a gyümölcs leveseket, meg hát a másodikak sem voltak valami finomak. Az is nagyon rossz volt hogy egy nyolc ágyas szobába laktam. De az utolsó évemben már bejártam. Ami majdnem napi 4 órányi utazást jelentett, de még így is jobb volt, mint koleszosnak lenni.
Miután bejárós lettem tizenkettedik osztályra, négykor keltem hogy beérjek hét órára a gyakorlat kezdetére. Olyan is megesett, hogy elaludtam a vonaton és két megállóval feljebb keltem fel, úgy hogy elkéstem aznap.
Az ünnepségeink nagy részét a közeli templomba tartottuk: évnyitó, évzáró, ballagások, és ott volt havonta egy mise is, amiken én is ministráltam sokat.
Azt gondolom hogy ahhoz képest hogy ez egy egyházi iskola, nem mindent úgy oldatok meg ahogyan meg kellet volna szerintem.
A következő részben egy nagyon jó iskolának a szomorú végzetéről fogok írni ami nagyon szomorú lesz. Készítsétek a 100-as papírzsepit!
