2011. december 29., csütörtök

Csillagösvény Waldorf Iskola első fejezet

Szeptember második felében elkezdtem a Budaörsi Waldorf iskolába járni. Még 9 éves fejjel nem tudtam, hogy milyen az az iskola: miben más és miben lesz majd ugyanolyan mint az előző. Nem sokkal azután hogy odamentem, rájöttem hogy ez teljesen más jellegű, mint az előző sulim.
Először is: velem együtt, öten voltunk az osztályban, ami nagyon meglepő volt, mert az előző sulimban - ha jól emlékszem - akkor több mint 20-an voltunk, és azért már ez egy hatalmas váltás volt. Más volt a tan órák felépítésének rendszere is: voltak főoktatásnak nevezett órák amelyeken a főbb tantárgyakat tanultuk meg pl.: matek, magyar. Ezekkel kezdődött mindig a nap reggel. Utána jöttek a más típusú óráink, ilyenek hogy angol, német, tesi, stb. A fő oktatáson belül, bizonyos ciklusonként, (3-4 hét) egyfajta óra volt. Ezt hívták epocháknak. Nekem még az volt furcsa, hogy a Waldorfban nem adtak jegyet, hanem csak szöveges értékelést kaptunk.

Alsóbb osztályokban sokat rajzoltunk méhviasz krétákkal, és rengeteget festettünk vízfestékkel, de ezekkel a nagy téglatest formájú krétákkal tanultunk meg írni is. Az órákon mindent játékosan tanultunk, a játékokon keresztül sajátítottuk el a fontos tudnivalókat. Matekon például különböző méretű, és színű labdákat dobálva tanultuk meg a szorzást, és még sok minden mást. Egy hagyományos iskolához képest az is furcsa volt, hogy nem szabványos vonalas vagy négyzetrácsos füzetekbe írtunk, hanem nagy alakú, sima füzetekbe, amelyek lapjait pausz papír választotta el. Vastag, színes ceruzáink voltak. Ebben az a jó, a nagy üres lapokra való írásban, hogy mindenki a saját képességei szerint alakíthatta a betűket, akinek még nehezebben ment a kisebb betűk formálása, nyugodtan rajzolhatott nagyobb betűket is. Ha valamilyen témával foglalkoztunk, és írtunk a füzet egyik oldalára, a másik oldalára mindenki maga rajzolhatott illusztrációt, ami megkönnyítette az adott anyag megtanulását, hiszen mindenki a saját rajzáról felidézhette a tanultakat. Ez olyan volt, mintha magunk készíthetnénk a tankönyveinket, így mindenkinek egyedi „könyve” lett, szöveggel és rajzokkal. Mindezekkel úgy gondolom, nem csak a tanulást segítették elő, hanem a gyerekekben rejlő művészt is megőrizték.

Így aki éppen nem írt olyan szépen, vagy lassabb volt a tanulásban, annak a gyereknek is sikerélményt okozhatott a rajzolás, festés.

Miközben labdáztunk egymással matematika órán, fejlődött a mozgás koordinációnk is. Amikor felsőbb osztályba kerültünk - amit a Waldorf rendszer nem felső évfolyamnak hív - akkor jöttek be olyan tárgyaink mint: Fa faragás, vagy volt olyan óránk hogy mindenfélét varrtunk, kötöttünk meg hímeztünk. És ezeket nem is felejtettem el, most is tudok kötni, varrni.

Amikor oda elkezdtem járni akkor még az elején nagyon zárkózott voltam, úgy az első két évben. A nyolcadikra jutottam el oda hogy nagyon jól elbeszélgettem az osztály társaimmal, jól összebarátkoztunk.

A Waldorf iskoláknak nagyon sokféle hagyománya, eseménye van. Ilyen az olimpia is.

Ötödik osztály végén tartanak egy Waldorf Olimpiát ahol a Magyarországon lévő összes Waldorf iskolájából összegyűlnek a diákok és összemérik az erejüket, ami úgy néz ki mint egy ókori olimpia, fel is öltözünk tógába. A felkészülési időszakban megtanulunk gerelyt hajítani, diszkoszt vetni. Volt egy olyan felkészülésünk is hogy fa faragáson faragtunk egy diszkoszt mindenki egyet. Egy adott helyen, minden évben más városban, más iskola rendezésében tartják a pár napos megmérettetést. Néhány napot ott helyben készülünk és azzal zárul az egész rendezvény, hogy elmennek a szülök és megnézik hogy mit produkálnak a gyermekeik a záró napon. Ez mind a mai napig jó emlék a számomra.

Nyolcadik osztály végére minden tanulónak kell készíteni egy kis előadást, az általa választott témából. Erre kb. fél évet készülünk, készítettünk egy 10-15 oldalas írott anyagot, és külön az előadás anyagát. Ezen az év végi előadáson, ami egyben lezárása a Waldorf iskolai tanulmányainknak, részt vesznek a tanáraink, osztály társaink, és a szüleink. Életemben először adtam elő akkor idegenek előtt is, és nagyon izgultam.

Volt egy osztály társam aki a kutyájáról írt, volt amelyik az autókról, én meg bármilyen meglepő a Diszlexiámról írtam (ezt is majd nemsokára meg található lesz itt a blogon).

Mi mindannyian az osztályban, szerettünk iskolába járni, és reggelente vártuk már hogy odaérjünk, de ebben nem találtunk semmi különöset, mert azt gondoltuk hogy ez más iskolákban is így van.

Igazából úgy érzem, hogy ők tettek azzá aki most vagyok mert például ebbe az iskolába, ahová most járok, a Zöld Kakas Líceumba sem jöttem volna valószínűleg át, ha nem tudom hogy vannak jó iskolák, és akkor ott maradtam volna az előző rossz helyen, mert nem tudtam volna hogy talán találhatok jobbat. De én nem nyugodtam bele abba, hogy ott nem érzem jól magam, és keresni kezdtem másik iskolát. Ez úgy érzem, azért történt mert a Waldorfban megtanítottak önállóan gondolkozni és cselekedni. Megtanítottak arra hogy képes vagyok magam irányítani az életem dolgait.