2013. november 1., péntek

VÉGET ÉRT



Nagyon köszönöm szépen, hogy olvastátok a blogomat! Azt terveztem, hogy máshogy fogom lezárni, de sajnos arra végül nem kerül sor, így helyette egy beszámolóval zárom a blogomat és a legvégén egy idézettel. Azt mindenki értelmezze úgy, ahogyan szeretné, de szerintem a felnőtt létre is értelmezhető.

Ezúton szeretnék köszönetet mondani mindenkinek, aki segített.
Közülük is kiemelnék néhány embert, akik ténylegesen nagyon sokat segítettek:

Mundrucz Anett (a mentorom): Ő nézte át a bejegyzéseket, mielőtt felkerült volna a blogra, és a számomra nehezen megoldható dolgokban segítet, hogy hogyan oldhatnám meg. Nagyon sokat köszönhetek neki és emiatt nagyon hálás vagyok neki.

Fodor Éva (anyukám): nagyon sokat segített a gyerekkori, kis iskolás emlékek  megírásakor, amikre nem emlékeztem pontosan.

Sütő Magdi: aki a Nap Kovis összekötőm volt. Neki köszönhetem azt, hogy befejezhettem az idei részt is. Ha visszanézitek, akkor láthatjátok, hogy volt egy időszak, amikor nem írtam és utána raktam fel egyszerre a sok bejegyzést. Persze még rengeteg mást is köszönök neki, de most a bloggal kapcsolatban ennyi.

Czikora Györgyi (Ő volt a Külvárosi Tankör igazgatója): nagyon sokat köszönhetek neki is, nem csak azt az egy interjút, ami fel is került a blogra, hanem annál sokkal többet! Sajnos ezt nem olyan könnyű szavakba önteni, hogy pontosan mi mindent köszönhetek neki, de én tudom, hogy sokat.

Vajda Kitti (egy barát): külső szemlélőként mindig elmondta, hogy egy-egy bejegyzés hogyan sikerült és nekem ez nagyon sokat jelentett.
Hozzávetőleg ennyi, ha valakit kihagytam volna, és úgy érzi, hogy itt a helye akkor szóljon, és beleírom!

Még a végére három dolog:

AZ ELSŐ: Ennek a blognak a másodok felét is sikeresen teljesítettem és ezért nyertem vele a Napkovi Pályázaton.


A MÁSODIK: Ennek a  blognak a „folytatását”, életem újabb kalandjait itt olvashatjátok: azenvilagutam.blogspot.dk


A HARMADIK: Menet közben rájöttem, hogy az idézet mellé még egy verset is közzé teszek, 
amit egy számomra ismeretlen DISZLEXIÁS írt (erről a versről hosszabb leírást olvashattok a Waldorfos 8. osztályos dolgozatomban):


hűség, az
a hűség, az egy
a hűség, az egy nagy szó
a hűség egy szó múlt időben
az egy szó jelen és jövő időben
a hűség, mint a helyesírás, nem változik


Zárásként pedig:

"Nem a mesék árulják el a gyerekeknek, hogy a sárkányok léteznek. A gyerekek már tudják, hogy léteznek. A mesék azt árulják el, hogy meg lehet őket ölni." - G. K. Chestert

2013. június 26., szerda

THE FINISH



Az utolsó egy hétben már elkezdtem a témakörök címeket átnézni, hogy miket mondanék egy-egy tételhez. Próbáltam a fejemből összeszedegetni, hogy miket tanultam az órákon. Az előtte lévő este izgultam egy kicsit, de mire beértem másnap reggelre a suliba, addigra teljesen megnyugodtam. Az érettségi szóbeli felelésnek a menete az úgy nézet ki nálunk, hogy volt az első napon, szerdán reggel nyolckor egy értekezlet, ami arról szólt, hogy az érettségi elnök elmondta, hogy milyen jogaink vannak az érettségivel kapcsolatban a vétójog meg a felelés-felkészülési idő intervallumáról tájékoztatott minket és még a többi fontos dologról.
Nekem annyi könnyebbséget adtak, hogy két napra tették a nyolc darab tételem felelését. Ez azért volt nagy segítség, mert nagyon sok lett volna nyolc darab tétel egyetlenegy napra. A tételeim: kettő NYELVTAN kettő IRODALOM kettő TÖRTÉNELEM kettő FÖLDRAJZ.
Első nap a magyar nyelv és irodalomból szóbeliztem. Úgy voltam, hogy a kettessel is megelégszem és nagyjából úgy is jöttem ki, hogy kettes lesz a magyar szóbelim. De végül hármasra értékelték.
A második nap pedig a földrajzból és történelemből feleltem. Nagyon elfáradtam a végére lelkileg és fizikailag, mert nekem ez nagyon megterhelő volt ez a sok koncentráció.
Az érettségi záráson kiderült, hogy hányasok lettek a feleletek. Nekem sokkal jobb lett az érettségim, mint amire számítottam, mert végül hármas átlaggal zártam. Nagyon örültem neki, és nagy örömet szereztem a családomnak, és a barátaimnak is. Mindenki azt mondta hogy nagyon büszke rám!

Az érettségi jegyeim:


matek 2

magyar 3

történelem 3

informatika 3

földrajz 4



A tizenkettedik év végi jegyeim:


matematika 3

magyar nyelv 3

magyar irodalom 4

történelem 2

földrajz 3
 


FELKÉSZÜLÉS No. 2



A Zöld Kakas tanárai az életre való felkészítést is komolyan gondolják és nem csak az érettségire készítenek fel, hanem tényleg, az életre is, például az Ökilandnak nevezett táborban. Ebben a táborban egy képzeletbeli társadalom szereplői lehetünk, 3 napig. Külön fizető eszköz van, az ÖKI (a váltási aránya a Forinthoz képest 1/1) mindenért ezzel lehetet fizetni a tábor területén belül. Van külön egészségügyi vállalkozás, és még rengeteg különböző vállalkozás is képviselteti magát a rendezvényen, amit 3 iskola tanulói visznek. A ZÖLD KAKASból a mi társaságunk 5 vállalkozást vitt le Kunfehértóra, az Ökilandra: Casinot, Büfé (sajnos ez nem ment annyira jól), Wellness (ez egyáltalán nem sikerült, mert nagyon rossz volt az időjárás, és kültérre terveztük), Filmezés (ez jól sikerült, de ez egy ingyenes program volt, nem kértünk érte ÖKI-t), Wii (ez egy játékkonzol, amit projektor kivetítve egy házfalra játszottunk). Sajnos nem mentek annyira jól a vállalkozásaink anyagilag tehát csődbementünk, de nagyon jó volt maga a rendezvény. Nagyon jó önismereti négy nap volt a számomra, mert itt szokatlan helyzetekben kellett megállni a helyünket.
Az Ökiland előtt és utána, a konzultációkra bejártam ez nekem azért volt fontos, mert én itthon nem nagyon tudok tanulni, mert nagyon nehezen tudom magamat rávenni arra, hogy elkezdjek utána olvasni, hogy mit kellene tudni egy-egy témakörhöz, mert nehezen olvasok, és mindig csak rossz érzésem lesz tőle. Hallás után tudok csak tanulni.