Csillagösvény Waldorf Iskola első fejezet

Szeptember második felében elkezdtem a Budaörsi Waldorf iskolába járni. Még 9 éves fejjel nem tudtam, hogy milyen az az iskola: miben más és miben lesz majd ugyanolyan mint az előző. Nem sokkal azután hogy odamentem, rájöttem hogy ez teljesen más jellegű, mint az előző sulim.

Először is: velem együtt, öten voltunk az osztályban, ami nagyon meglepő volt, mert az előző sulimban - ha jól emlékszem - akkor több mint 20-an voltunk, és azért már ez egy hatalmas váltás volt. Más volt a tan órák felépítésének rendszere is: voltak főoktatásnak nevezett órák amelyeken a főbb tantárgyakat tanultuk meg pl.: matek, magyar. Ezekkel kezdődött mindig a nap reggel. Utána jöttek a más típusú óráink, ilyenek hogy angol, német, tesi, stb. A fő oktatáson belül, bizonyos ciklusonként, (3-4 hét) egyfajta óra volt. Ezt hívták epocháknak. Nekem még az volt furcsa, hogy a Waldorfban nem adtak jegyet, hanem csak szöveges értékelést kaptunk.

Alsóbb osztályokban sokat rajzoltunk méhviasz krétákkal, és rengeteget festettünk vízfestékkel, de ezekkel a nagy téglatest formájú krétákkal tanultunk meg írni is. Az órákon mindent játékosan tanultunk, a játékokon keresztül sajátítottuk el a fontos tudnivalókat. Matekon például különböző méretű, és színű labdákat dobálva tanultuk meg a szorzást, és még sok minden mást. Egy hagyományos iskolához képest az is furcsa volt, hogy nem szabványos vonalas vagy négyzetrácsos füzetekbe írtunk, hanem nagy alakú, sima füzetekbe, amelyek lapjait pausz papír választotta el. Vastag, színes ceruzáink voltak. Ebben az a jó, a nagy üres lapokra való írásban, hogy mindenki a saját képességei szerint alakíthatta a betűket, akinek még nehezebben ment a kisebb betűk formálása, nyugodtan rajzolhatott nagyobb betűket is. Ha valamilyen témával foglalkoztunk, és írtunk a füzet egyik oldalára, a másik oldalára mindenki maga rajzolhatott illusztrációt, ami megkönnyítette az adott anyag megtanulását, hiszen mindenki a saját rajzáról felidézhette a tanultakat. Ez olyan volt, mintha magunk készíthetnénk a tankönyveinket, így mindenkinek egyedi „könyve” lett, szöveggel és rajzokkal. Mindezekkel úgy gondolom, nem csak a tanulást segítették elő, hanem a gyerekekben rejlő művészt is megőrizték.

Így aki éppen nem írt olyan szépen, vagy lassabb volt a tanulásban, annak a gyereknek is sikerélményt okozhatott a rajzolás, festés.

Miközben labdáztunk egymással matematika órán, fejlődött a mozgás koordinációnk is. Amikor felsőbb osztályba kerültünk - amit a Waldorf rendszer nem felső évfolyamnak hív - akkor jöttek be olyan tárgyaink mint: Fa faragás, vagy volt olyan óránk hogy mindenfélét varrtunk, kötöttünk meg hímeztünk. És ezeket nem is felejtettem el, most is tudok kötni, varrni.

Amikor oda elkezdtem járni akkor még az elején nagyon zárkózott voltam, úgy az első két évben. A nyolcadikra jutottam el oda hogy nagyon jól elbeszélgettem az osztály társaimmal, jól összebarátkoztunk.

A Waldorf iskoláknak nagyon sokféle hagyománya, eseménye van. Ilyen az olimpia is.

Ötödik osztály végén tartanak egy Waldorf Olimpiát ahol a Magyarországon lévő összes Waldorf iskolájából összegyűlnek a diákok és összemérik az erejüket, ami úgy néz ki mint egy ókori olimpia, fel is öltözünk tógába. A felkészülési időszakban megtanulunk gerelyt hajítani, diszkoszt vetni. Volt egy olyan felkészülésünk is hogy fa faragáson faragtunk egy diszkoszt mindenki egyet. Egy adott helyen, minden évben más városban, más iskola rendezésében tartják a pár napos megmérettetést. Néhány napot ott helyben készülünk és azzal zárul az egész rendezvény, hogy elmennek a szülök és megnézik hogy mit produkálnak a gyermekeik a záró napon. Ez mind a mai napig jó emlék a számomra.

Nyolcadik osztály végére minden tanulónak kell készíteni egy kis előadást, az általa választott témából. Erre kb. fél évet készülünk, készítettünk egy 10-15 oldalas írott anyagot, és külön az előadás anyagát. Ezen az év végi előadáson, ami egyben lezárása a Waldorf iskolai tanulmányainknak, részt vesznek a tanáraink, osztály társaink, és a szüleink. Életemben először adtam elő akkor idegenek előtt is, és nagyon izgultam.

Volt egy osztály társam aki a kutyájáról írt, volt amelyik az autókról, én meg bármilyen meglepő a Diszlexiámról írtam (ezt is majd nemsokára meg található lesz itt a blogon).

Mi mindannyian az osztályban, szerettünk iskolába járni, és reggelente vártuk már hogy odaérjünk, de ebben nem találtunk semmi különöset, mert azt gondoltuk hogy ez más iskolákban is így van.

Igazából úgy érzem, hogy ők tettek azzá aki most vagyok mert például ebbe az iskolába, ahová most járok, a Zöld Kakas Líceumba sem jöttem volna valószínűleg át, ha nem tudom hogy vannak jó iskolák, és akkor ott maradtam volna az előző rossz helyen, mert nem tudtam volna hogy talán találhatok jobbat. De én nem nyugodtam bele abba, hogy ott nem érzem jól magam, és keresni kezdtem másik iskolát. Ez úgy érzem, azért történt mert a Waldorfban megtanítottak önállóan gondolkozni és cselekedni. Megtanítottak arra hogy képes vagyok magam irányítani az életem dolgait.

Az első másfél osztály

Nagyon vártam már hogy elsős lehessek. Ahogy egyre közeledett az időpont, egyre izgatottabb voltam, azt gondoltam nagyon jó lesz.

El is kezdtem iskolába járni - a budaörsi I. sz. Általános Iskolába - ahol a magyar sajnos egyáltalán nem ment a matekhoz képest, mert míg matekból 100%-os dolgozatokat írtam, magyarból 0%-s dolgozatokat teljesítettem. Ebben pedig az volt a furcsa hogy azt mondták a sulimban először hogy nagyon lassú gyerek vagyok, amit a mai napig nem értek, mert akkor hogyan írhatnék matek 100%-os dolgozatot? 

Amikor anyukám várt az iskola előtt, a suli végén, akkor az osztálytársaim mondták Anyukámnak hogy nagyon lassú ez a Dodó. Azért mondták ezt a gyerekek, mert a tanítónő is mindig azt mondta nekem a többiek előtt hogy milyen lassú, meg lusta vagyok. 

Ez nagyon rosszul esett.

Az is rossz volt, hogy a felkészítő oviban a Meixner Ildikó által írt könyvből tanultunk olvasni, és itt meg egy másik fajtából.

Emlékszem az első tollbamondás dolgozat kijavítása után, azt mondta nekem a tanárnő, hogy én azért nem tudtam leírni amit ő diktált olyan gyorsasággal mint a többiek, mert én nyomtatott veszőt használtam ( azaz pontból kiinduló lefelé irányuló vonalkásat, ilyet: , ). Szóval szépen, lassan megrajzoltam a vesszőt.

A tanév végéig nem jöttek rá, hogy mi bajom is lehet. Mikor elmentem az első osztály végén anyukámmal egy logopédushoz, ő megvizsgált, és ő mondta, hogy diszlexiás vagyok. Azt is mondta hogy semmi gond, majd mi járunk hozzá, meg az iskolában is van logopédus, meg fejlesztőpedagógus, és így együtt sokat tudnak majd nekem segíteni, ha a tanárnő is segítőkész lesz, és az iskolai logopédus is segít. Dusi néni, a logopédus, még azt is mondta, hogy csak arra kell megkérni a tanárnőt, hogy alkalmanként segítsen nekem, például, ha matekból szöveges példa van, megérteni, elolvasni a szöveget, ha dolgozat van, nehogy az olvasási nehézségem miatt leromoljon a matek eredményem is.

Anyukám ezzel ment vissza 2. osztály elején az osztályfőnökömhöz, és megkérte hogy segítsen nekem a fejlődésben, és hogy fogjanak össze: az iskola logopédusa, a Dusi néni logopédus, meg a tanárnő is segítsen kicsit. Erre azt mondta az osztályfőnök hogy ő neki erre nincs ideje, ez nem az ő feladata hogy segítsen nekem, és vigyen el Anyukám egy másik iskolába.

Ekkor már elkezdődött a tanév, én el is kezdtem iskolába járni, de már nem vette meg anyukám a tankönyveket sem, mert közben elkezdett másik iskolát keresni, persze sietnie kellett, mert már zajlott az év.

Azért is nehéz volt neki az iskola keresés, mert ebben az iskolában semmit nem segítettek, hogy hová is mehetnék, csak azt mondták, menjek onnan. Ilyen körülmények között jártam még oda három hétig.

Nem nagyon bántam hogy elmegyek ebből az iskolából, mert nem voltak barátaim. Nem is nagyon barátkoztam senkivel, hiszen ők másnak bélyegeztek engem, mert nem voltam olyan, mint az "átlag".  Kicsit bántottak is amiatt, hogy nem tudok rendesen olvasni, meg egy kicsit más voltam mint ők. Ez megnyilvánult abban is, hogy például tesi órán csapatjátéknál én voltam az utolsó, akit a csapatba választottak. Mivel a korosztályommal nem jöttem ki jól, továbbra is inkább a felnőttek társaságát kerestem.

Anyukám hosszas keresgélése után rátalált végül egy teljesen új szemléletű iskolára: a budaörsi Waldorf Általános Iskolára. Ekkor kezdett el kinyílni előttem a világ. Hogy mit is értek ez alatt, elolvashatjátok még ebben az évben, két bejgli evés között! :-)

Első fejezet

    Először az lett gyanús a szüleimnek hogy négy évesen kezdtem beszélni. Vannak olyan jelek, amikből már lehet sejteni kisebb korban (2-3év) hogy diszlexiáról lehet szó . Ha már felismerik a diszlexiát - akár kisgyermek korban is - el lehet kezdeni a kezelést.

    Nagyon későn kezdtem járni, pedig már mindenki nagyon várta, meg nagymamám is mondta, hogy anyukám ilyen idős korában már rég járt. Mikor elkezdem járni, akkor folyton elestem és beütöttem a fejem. Emiatt sokszor volt agyrázkódásom. Az elején még sokat rohantunk ezzel az orvoshoz, de utána már tudtam egy-egy esés után, hogy mi a helyzet és hogy pihennem kell sokat.

    Négy éves korig én csak pár szót használtam, az sem volt igazi szó, inkább csak egy külön nyelv, melyet én találtam ki. Az egyik leggyakrabban használt szó volt például a „SZÖSZ”. Ez jelentette nálam a ki-be kapcsolást, a kinyitást illetve a becsukást és hasonlókat.

   Nagyon jól megértetem magamat mutogatással és mimikával. Ez nekem annyira jól ment hogy két és fél évesen kettő napot jártam csupán bölcsődébe mert az hitte anyukám hogy ott majd elkezdek beszélni a bölcsis társaimmal, azonban olyan jól megértettem magam testbeszéddel, hogy megértettek mindent, amit szettem volna velük kommunikálni, így továbbra sem beszéltem. Egyszer volt olyan hogy elmutogattam anyukámnak hogy a kutyánk Buksi szomjas : oda toltam a tányérját a csap alá és adtam neki inni, anyukám ezt nagyon jól megétette.

   A nálam 2 évvel fiatalabb húgommal együtt kezdtem el beszélni, aki sokkal gyorsabban tanult meg beszélni mint én. Sokszor úgy adódott, hogy mire én eljutottam a mondandóm feléig, addigra ő már be is fejezte a maga történetét. Sok felnőtt nem volt hajlandó kivárni amíg végig mondom a mondandómat hanem a szavamba vágtak vagy mással kezdtek el beszélgetni. Ennek következtében gyakran voltam egyedül: homokoztam vagy az udvaron egymagamban farigcsáltam. Amikor felnőttekkel voltam egy társaságban akkor inkább hallgattam, hogy ők mit mondanak és csak ritkán szólaltam mag. 

Amikor én már óvodába jártam, gyakran megesett, hogy én elkezdtem valamit mesélni, hogy mi volt velem az oviban, de a húgom fejezte be a sztorit, mintha ő járna óvodába, kitalált egy történetet és engem nem hagyott utána szóhoz jutni, hogy én fejezzem be a velem történteket. Amikor biciklizni tanultam a húgommal, akkor sokszor elestem kezdetben, mert mozgás koordinációs zavarom volt, de aztán megtanultam és azóta is szeretek kerékpározni.

    Az első 6 évem nagyjából a fentiek mentén telt, majd 7 évesen kezdtem az iskola előkészítőt. Ott sem derült ki hogy diszlexiám van így konkrétan, bár nagyon rosszul olvastam. Először első osztályban mentem el logopédiai orvosi vizsgálatra, ahol már bebizonyosodott, hogy diszlexiám és diszgráfiám van. 

 

    Néhány szót az iskola előkészítőről: az azért jó, mert felkészíti a gyerekeget a váltásra: az óvodából az iskolai életre. Nekem nagyon jó volt, mert így nyertem egy évet az iskola előtt. Az viszont egy nagy hátránya volt, hogy nem szűrték ki, hogy diszlexiám/diszgráfiám van, mert ha ezt tudjuk, akkor már úgy választottunk volna sulit utána. Egyébként nagyon szerettem, még így húsz évesen is van olyan barátom, akit még ott ismertem meg, és azóta is tartom vele a kapcsolatot. Az volt még jó dolog az előkészítőben hogy tényleg egy átmenet volt az óvoda és az iskola között, mert volt tanóra szerű is, és voltunk az udvaron is, meg játszottunk is. Nyolc körül kellett bemenni és kb. három-négyig lehetett bent lenni egész héten. Úgy nézet ki az egész rendszer, hogy bementünk és ott játszódtunk egy keveset, amíg megjöttek a többiek, utána voltak a negyed-fél órás óráink , közte a szünetben meg játékok voltak, vagy valami kézműves dolgok. 

   Lassabban fejlődtem mint a többiek mivel egyébkéntis lassabban tanulok meg mindent ,mint a többiek. Előnyöm származott az előkészítőből mert hogy fejlettebben mentem elsőbe.

Ennyit a korai gyerekkoromról, a következő részben az általános iskola első két osztályáról írok majd. Remélem velem tartasz! :-)