2012. december 18., kedd

49. hét

November 23-án, pénteken volt egy sulis program: a MÜVÉSZETEK ESTE. Ezen az iskolai rendezvényen be tudnak mutatkozni az iskola művész hajlamú diákjai. A fotósok a kiállított fotóikkal, a színészek egy rövid színi előadással; mások pedig verset is szavaltak "slam poetry" azaz egyfajta szabad stílusban. Nekem sajnos egy súlyos félreértés miatt nem lettek kiállítva a fotóim, ez kicsit rosszul érintett, sőt fel is húztam magam rajta, de végülis nagyrészt én értettem félre a helyzetet. Mindemellett jó ötletnek tartom ezt a programot, mert a diákság be tud mutatkozni egymásnak, hogy mit is csinál szabadidejében.
Aztán a következő héten írtunk magyarból, de nekem csak a rövid feleletes kérdésekre kellett válaszolnom, mert nehezen írok (például: esszét) és nehezen olvasható is a kézírásom. A verselemzést meg majd szóban kell lefelelnem a tanáromnak a jövő héten. Jobban szeretek felelni, mert írni annyira nem szeretek kézzel, mert nem tudom utána visszaolvasni, mert ha nincsen arra időm, hogy odafigyeljek, hogy szépen írjak, akkor nem tudok szépen írni, így viszont nem tudok akkor annyit leírni amennyi a verselemzéshez szükséges lenne.
A héten volt az utolsó biológia óránk az évben. Nálunk a suliban a biológia, az ének, a rajz, úgynevezett kurzus tárgy, amit tömbösítve tanulunk. Ez azt jelenti, hogy nem az órarendünkbe van beépítve minden héten egy esetleg két órában hétről hétre, hanem vannak az órarendben három egymás követő azonos órák (sáv), amikor egy adott tárgyat tanulunk kb. 6-12 hétig.  Ez függ attól, hogy milyen óraszámot kell teljesíteni törvényileg, mennyi az előírás. Ha egy kurzus lement, a helyébe egy másik kezdődik, tehát az órarend nem "lukad ki". Úgy néz ki, hogy kettes leszek év végén, de még a jövő héten lesz egy óránk, amikor lehet pótolni az, elmarat dolgozatokat vagy javítani a rosszul sikerülteket. Szerintem az azért is jó, mert akinek csak pár százalék hiányzik a jobb jegyéhez, akkor tud javítani, hogy a jobbikat kaphassa meg.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése